Mi a műanyag ablak rendelés menete?

Mi az elképzelés?

  • Az első, és legfontosabb mozzanata a műanyag ablak rendelésnek, hogy meglegyen az elképzelésünk, mekkora ablakot, és hova kívánunk elhelyezni. Természetesen ennek több aspektusát is meg kell határoznunk a későbbiekben, de kiindulásnak már ennyi is elég.

Hova építenénk be?

  • Ezt követi az, hogy egy szakemberrel felméretjük a ház adottságait, melyek megadják majd a gyártáshoz szükséges paramétereket. Természetesen magunk is végezhetjük, azonban egyáltalán nem ajánlott, hiszen elég egy milliméter eltérés itt, még egy milliméter ott, és az ezek alapján gyártott műanyag ablakkal el is battyoghatunk a legközelebbi kukához, amibe belefér, ugyanis nem lesz beépíthető. Még ha tudjuk, hogy hol kell mérnünk, és mit, akkor is könnyű a megfelelő eszközök hiányában tévedni, aminek rövid úton ráfizetés a vége.

műanyag ablak rendelés

Milyen legyen a megjelenése?

  • Ha ezzel is megvagyunk, ideje, hogy elgondolkodjunk az ablak további tulajdonságain, hiszen annak számos tulajdonsága személyre szabható. Ilyen a műanyag profil színe, hogy egy banális példát említsünk, de a nyitásirány már annál több kellemetlen pillanatot okozhat nekünk, ha rosszul választjuk ki. Érdemes előre belegondolni, hova tervezzük rakni a ruhásszekrényt vagy az íróasztalt, hogy ne kelljen pakolászni, ha ki szeretnénk nyitni az ablakot.

műanyag ablak rendelés

Válasszunk kiegészítőket hozzá

  • Ha a kötelező köröket lefutottuk, elgondolkodhatunk azon, milyen „extrával” szeretnénk felszerelni műanyag nyílászárónk. Ha adott egy ablak az utcafronton, kérhetünk rá biztonsági kilincset, emellett biztonsági üvegezéssel is rendelhetjük, hogy betörésbiztos legyen. Eldönthetjük, hogy kérünk-e hozzá párkányt, valamint érdemes elgondolkodni, hogy a szellőztetés hogy lesz megoldható. Fürdőszobákba, és egyéb gyorsan párásodó helyiségekbe ajánlott a résszellőző, de a tejüveg is hasznos vívmány, ami megkímél minket a kíváncsi szemektől.

műanyag ablak rendelés

Mennyibe fog ez kerülni?

  • Összeállt a kép, megvan az ablakunk. Elméletben. Ideje árajánlatot kérni, hiszen minden ablak egyedi, így az árak is ehhez fognak alkalmazkodni. Amennyiben számunkra is kedvező árat kapunk, leadhatjuk a rendelést, darabszámmal és szállítási címmel, hogy már csak a gyártás folyamatát kelljen kivárni.

Ki fogja beépíteni?

  • Itt még nem ér véget a folyamat, hiszen a beszerelésnél is nagyon ügyelnünk kell. Sajnos egyre gyakoribb, hogy hozzá nem értő személyek kezébe kerül a nyílászáró, és sajnos már a beépítés során maradandó károkat okoz a műanyag ablakban. Nem érdemes itt sem spórolni, hiszen a garancia is érvényét vesztheti egy rossz szakember kiválasztása miatt.

Mire figyeljünk beépítés után?

  • Utolsó láncszemként pedig a karbantartást kell megemlíteni, ami nem csak a tok és az üveg tisztítása, bár ott sem mindegy, mivel töröljük át, hiszen az erősen maró tisztítószerek roncsolhatják a műanyagot. Itt említhető a téli és nyári zárás módosítása is, melyet szakembereink percek alatt elvégeznek. Egyszerűbb, mint az óraátállítás!

műanyag ablak rendelés

 

A műanyag ablak ár alakulása

Ahogy azt korábban levezettük, az árat számos tényező befolyásolhatja, hiszen cégünk kimagasló minőségben, minden egyedi igénynek megfelelve több színben, egyedi méretben, beépítéssel, továbbá ingyenes árajánlat készítéssel tette elérhetővé mindenki számára a legjobb ablak profilokat!

A befolyásoló tényezők:

Légkamrák száma

műanyag ablak ár

A légkamra nem más, mint a szárny keretében található, levegővel vagy kripton gázzal töltött rész, ahol minden légkamra egy külön szigetelő közegként lép fel, így minél több van belőle, annál jobb. Ennek száma fogja nagyban befolyásolni a műanyag ablak hőszigetelését is, így nagy jelentőséggel bír. Az alap kategóriás ablakok 5 légkamrával rendelkeznek, viszont a felső kategóriába tartozó hőszigetelt ablak már 7 légkamrával büszkélkedhet.

Távtartók

műanyag ablak ár
műanyag ablak ár

Ez az ablak azon része, ahol szintén nem éri meg spórolni. A távtartó, bár ránézésre jelentéktelennek tűnhet, hiszen az üveglapok között látható vékony csík, jelentősen javíthat a nyílászáró hőtartásán. Ha ezt szeretnénk elérni, csak alumínium helyett műanyagból kell kérnünk ablakunkhoz, hogy sok kicsi sokra megy alapon itt is javítsunk minőségén.

Üveg

műanyag ablak ár
Műanyag ablak ár

Aki szeretne védekezni az esetleges betörések ellen, annak érdemes alap üvegezés helyett biztonsági üvegezéssel kérni a műanyag ablak rendelésekor. Ez annyit jelent, hogy az üvegrétegek közé kerül egy 1 mm vastagságú fólia, mely nem csak újabb hőszigetelő rétegként lép fel, de jelentősen meg is erősíti az üveget. Az ilyen fóliával ellátott üveg sérülésekor nem esik ki, nem hullik apró darabokra, hiszen a fólia egyben tartja. Előnyt jelenthet akkor is, ha gyermekünk előszeretettel labdázik a házban, vagy a kertünkre is sok ablak néz.

Profilok

műanyag ablak ár

műanyag ablak ár műanyag ablak ár

műanyag ablak ár

Újabb tényező a profil is, ami nem más, mint a tok, a szárnyak, a váz és a keret együttese. Ebben is az élen járunk, hiszen a legújabb technológiával dolgozva, acélmerevítés helyett a profilokba extrudáláskor bekerül egy alumíniummerevítés, mely akár már a háromrétegű üveget is képes megtartani, hogy ezzel is újabb lehetőséget biztosítson a személyre szabható ablak megteremtésére.

Méret

Újabb módosító tényező maga az elképzelt ablak mérete is, hiszen minél nagyobb, annál több anyagot igényel legyártása, ebből egyenesen arányosan következik az is, hogy annál drágább lesz:

  • A természetes fény elengedhetetlen, így ha van olyan helyiségünk, ahova kevés jut, oda érdemes nagy üvegfelületet terveznünk, de ezt segíti elő a keskeny látszó profilszélesség is, amivel dolgozunk.
  • Ami láthatatlan ártényezőként jelenik meg, azonban a műanyag ablak rendelésénél fontos, az maga a tok vastagsága, mely a beépítési mélységet határozza meg nekünk.
  • Minél biztonságosabb és minőségibb ablakra vágyunk, annál nagyobbnak kell lennie ennek az értéknek, azonban nem mindegy, hogy milyen falba kerül be.
  • A szakértő itt is elengedhetetlen, hiszen az ő segítségével határozhatjuk meg a  beépítési mélységet, mely a fal vastagságán múlik.

A kedvező árak most még kedvezőbbek!

Akciós műanyag ablakokkal készülünk minden kedves vásárlónknak.