U értékről, rétegekről

Az a misztikus U érték

 

Nyílászáró választásnál ügyelnünk kell a megfelelő hő- és hangszigetelésre. Minden épületszerkezet rendelkezik egy U értékkel, mellyel a hőáteresztő képességét tudjuk meg. Minél alacsonyabb ez az érték, annál jobb a hőszigetelő képessége és annál nagyobb az energia megtakarítása.

 

Oda kell figyelnünk viszont arra, hogy ez az érték mire vonatkozik. Létezik külön a tokszerkezetre – Uf (Uframe) és különaz üvegezésre – Ug (Uglas) is, ennek a kettőnek a felületi arányukból tevődik össze az ablak Uw (Uwindows) értéke. A fűtési energia 25-30%-át a nyílászárókon át veszítjük el, ezért kiemelten fontos, hogy olyat válasszunk, amely minél jobban hőszigetel. A nyílászáró kereskedők sokszor csupán az üveg hőszigetelő képességének mutatóját említik, amely önmagában félrevezetően alacsony lehet. Az ilyen cégekkel jobb nem foglalkozni, mert ajánlatuk komolytalan.

 

retegek

 

 

 

 

A rétegek számát is számba kell venni

 

Két vagy három rétegű legyen az üveg. Egyáltalán nem mindegy! Sokban rásegít a szigetelési hatékonyságra és ezzel rezsiköltségekre is jó hatással van, ha a három rétegű ablak mellett döntünk.

Üvegszerkezet esetén az a jó, ha az Ug= 0,8-1 W/m2K közötti értékkel rendelkezőkre koncentrálunk. Ha nagyobb hangsúlyt fektetünk a hőszigetelésre és a hangszigetelésre is, akkor célszerű 3 rétegű üvegezést választanunk. Kinti 0 fokos hőmérséklet esetén egy U=1,8-as értékkel rendelkező keret közelében kellemetlen hidegérzetet tapasztalhatunk, míg egy U=1,0 szerkezet esetén ez nincs meg. Többnyire akkor döntünk jól, ha ennek az értéke is olyan, mint az üvegnek.

 

 

uvegek

 

 

Nagyon lényeges a beépítés is. Akármennyire jó a hőszigetelésű nyílászáró, ha azt helytelenül és hozzá nem értően építik be a helyére. Sok cég vállalja a beszerelést is, ez általában 10-15%-kal emeli a költségeket.

 

A vevő kezében a döntés, hogy az esztétikum mennyire fontos a számára vagy az egyszerűbb kinézetű, de olcsóbbat választja vagy pedig további felárat fizet a bevonatokért. Mindezek mellett a harmonikus küllemű otthon érdekében ügyeljünk a lakáshoz illő szín és mintázat kiválasztására. Akárhogyan is döntünk, az biztos, hogy kompromisszumot kell kötnünk.

 

Nagy szórás figyelhető meg a különböző nyílászáró gyártok díjaiban. Ez köszönhető a hőszigetelő képességének is. A jelenlegi szabályozás szerint magánberuházások esetén a műanyag vagy a fa nyílászárókra a kötelezően kiírt hőátbocsátási tényező értéke. A magyar szabályozás 2015. január 1-től a középületekre, 2018. január 1-től pedig minden lakóépületre 1,15 W/m2K követelmény értéket irányoz elő. A jelenlegi tervek szerint ezt az értéket 2020 körül 1,0 W/m2K körüli értékre csökkentik.

 

A gyártóknak gyorsan kellett reagálniuk a szigorodó szabályokra, így ma már bőséges a kínálat az 0,8-1,0 W/m2K értéknél is jobb hőszigetelésű nyílászárók esetében, amelyek az elkövetkező 5-10 évben meg tudnak felelni a kor kívánalmainak. Viszont a korszerűbb nyílászárók beruházási költsége ugrásszerűen megemelkedett. Tehát míg az egyik oldalon energiát takarítunk meg, addig a másik oldalon viszont jócskán többért építünk. Példának okáért egy Uw=0,95 W/m2K nyílászáró már csak a jóval költségesebb 3 rétegű üvegezésű szerkezettel rendelhető meg.

 

uvegretegek

 

 

Akkor mennyi az annyi?

 

Manapság a legjobb hőszigetelésű nyílászárók hőszigetelési értéke Uw=0,7-0,9 W/m2K között van. Ennek bekerülési költsége már jelenleg is 1,5-2-szerese egy közepes minőségű nyílászárónak. Ilyen értékek mellett minden további egy századnyi javulásáért nagyon durván meg kell dolgozni a fejlesztő mérnököknek, mivel emellett a gyártási költségek meredeken nőnek.

 

Ha a hőátbocsátási tényezőt 0,1 W/m2K értékkel csökkentjük, tehát nő a hőszigetelési értéket, akkor egy kb. 100 m2-es családi ház, átlagos méretű nyílászárókkal, a Uw érték 1 tizedes javulása esetén a fűtési költségében jelenlegi energiaárak mellett alig 1500-2000 Ft/hó spórolást jelent.

Azt elmondhatjuk a fentiek alapján, hogy az Uw= 0,7-0,8 W/m2K hőátbocsátási tényezőjű nyílászáró az elkövetkező 15-20 évben, az energiaárak kis fokú emelkedésével is nagy valószínűséggel kielégítik majd az követelményeket. Ennél jobb hőszigetelési képességgel bíró nyílászáró lényegesen drágább beruházási költségeit nem éri meg bevállalni.

 

gyartas

 

Amikor szinte közvetlen a vásárlás előtt kezdjük meg a morfondírozást, hogy milyen tulajdonsággal rendelkező nyílászárót válasszunk, akkor meggondolatlan döntést hozhatunk, mivel nincs kellően átgondolva.

 

Már a tervezési fázisban tudnunk kell, hogy mik az igényeink, és elvárásaink, amit a nyílászáróinknak teljesíteniük kell, hogy biztosan a megfelelő árut tudhassuk a magunkénak. Ne vegyünk olyan nyílászárót, ami az épület gyenge pontja lesz, de olyat se vegyünk, ami feleslegesen többet tud, mint az azt körülvevő levő épületszerkezeti elemek.

 

utolsokep

Milyen nyílászáró a megfelelő választás?

Minden házépítésnél és házfelújításnál előjön az a téma, amikor az ablakokra kerül sor: fa nyílászáró legyen, mert az olyan szép és természetes, vagy műanyag, amire pedig legalább húsz évig rá sem kell nézni vagy esetleg alumínium. Sokan bevállalják a macerát a fa nyílászáró esetében, mert ódzkodnak a természetellenes műanyag és alu ablakoktól.

 

Sokak fejében a műanyag nyílászárók említésekor csak és kizárólag a fehér klasszikus nyílászáró jelenik meg, viszont most már Magyarországon is léteznek, teljesen elérhető áron dekorbevonatos műanyag ablakok, teraszajtók, amik minden ízében igényes megjelenésűek, és jó hőszigetelő képességűek.

 

Házépítéskor, felújításkor fokozott figyelmet kell fordítani a helyes nyílászárók kiválasztására, mivel ezen is múlhat életterünk megfelelő hang- és hőszigeteltsége, valamint energiavesztesége.

 

A választás viszont igencsak összetett feladat, mert a különböző gyártók más-más pontokra helyezik a hangsúlyt. De mit is mondhat nekünk egy U érték, az ütközők száma vagy, hogy műanyag vagy fa nyílászárót jobb választani. Az fő szempont az esztétikumon és az áron van.

 

 

 

Milyen anyagból legyen?

 

Házépítés esetén az építésztervező is tud nekünk segíteni a választásban, viszont a végső döntés a vásárlóé. A nyílászárók készülhetnek fából, fémből és műanyagból. Ezek ránézésre nagyon hasonlónak is lehetnek, mégis jókora különbségek vannak köztük.

 

 

Fa nyílászárók

 

A fa nyílászáró esetében a természetesség klasszikus hangulatot teremt az lakásunkban. Profilja megfelelően szárított, több rétegben ragasztott és hossztoldás mentes legyen, mert ezek a legmegfelelőbbek hosszútávon. A fa nyílászárók esetében rendkívül fontos tényező a felületkezelés minősége is. Az anyagokat tekintve nagy a választék. Egyre elterjedtebbek a luc fából készültek, ezeknek jobb a hőszigetelése. Ezen kívül még cseresznye, dió és trópusi fafajták is megtalálhatóak a piacon.

A fa ablakok a műanyag ablakokkal szemben sokkal inkább képviselik az egyediséget, a hagyományok tiszteletét. Évszázadok óta kiemelkedő tulajdonságú szerkezetépítő anyag. A fa nyílászáró természetes légcserét biztosít, szabályozza a lakás légnedvességét, meggátolja a penészesedést Nagy keresztmetszete végett igen stabil, ezért nagy belmagasságoknál is megfelelő. Azok számára ideális megoldás, akik idegenkednek a mindent elborító műanyag áradattól és számukra érték a természetes anyagok használata, mely otthonosságot és kellemes közérzetet teremt. A fa könnyű megmunkálhatósága miatt igen sokféle építészeti stílusba könnyedén beilleszthető. Azonban azok számára nem ajánlott, akiknek nagy terhet jelent a rendszeres felújítás. Ugyanis a fa nyílászárók élettartama jócskán lecsökken és idő előtti cserére szorul felújítás híján.

A legnagyobb hátránya mégis az, hogy beruházási költsége azonos műszaki tartalom mellett legalább 30%-kal magasabb, mint egy műanyag nyílászáróké.

 

 

 

Műanyag nyílászárók

 

Manapság egyre szélesebb körben terjednek el a műanyagablakok, kedvező áruk és könnyű kezelhetőségük és könnyű tisztán tarthatóságuk miatt. Tény, hogy ennek ára a legkedvezőbb, mérettartóak és tartósak, azonfelül nem igényelnek különösebb karbantartást, már ami a felületet illeti. Hátrányuk, hogy azonos külsőjük miatt tucatjellegűek, nem tudnak teret adni az egyedi építészetnek. A műanyag nyílászárók idővel elöregszenek, felszínük porózussá válik és kifakul. Környezetkárosítóak, mivel megsemmisítésük, illetve újrahasznosításuk nem megoldott egyelőre. A már említett tévhitekkel ellentétben nem csak fehér színben kaphatóak, hanem változatos és sokféle színvilágú fóliázással is megrendelhetők. Az kevésbé ismert tény, hogy a nyílászáró színének a stabilitásra gyakorolt hatása nem kedvező, mely elsősorban a fóliázott ablakok elterjedésével került elő. A sötétebb színű fóliák tulajdonképpen a nap sugárzásának hatására olyan mértékben fel tudnak hevülni, hogy anagyobb méretű ablakszárnyaknál deformációhoz vezetnek. Helyesebb ezért a fóliázást hanyagolni és alumínium borítással megoldani, ha színes nyílászárót szeretnénk.

 

A műanyag profiljának nagyon erősnek kell lennie, melyet az egész ablakon körbefutó merevítő vasalat biztosít. Az üzletekben, a kihelyezett metszeteken ez jól ellenőrizhető. Ügyelnünk kell a légkamrák számára is, melyek a megfelelő hőszigetelést biztosítják. A gyártók napjainkban 3-6 kamrásakat alkalmaznak, de az 5 alatti profilokkal már óvatosan kell bánni, hogy az üveg hőszigetelő képességét ne csökkentse.

 

Fontos, hogy ne a gyártók indokai alapján hozzuk meg a döntésünket, azért ők általában mindig arra hajlanak, ami számukra kedvező. Mind a három anyagnak megvannak az előnyei és a hátrányai is. A választást úgy kell meghoznunk, hogy nekünk mire van szükségünk. Számításba kell természetesen vennünk az anyagi lehetőségeinket és, hogy mit szeretnénk megvalósítani. Mi az, ami fontos számunkra és mi az, amiről le tudunk mondani.

 

Napjainkban a modern nyílászárók rendkívül jól zárnak, viszont ennek következtében a pára nem tud távozni és lecsapódik. Bizonyos típusoknál a gyártás során szellőzőrést hagynak a gumitömítésen vagy plusz szellőző állással látják el a nyílászárót, ezzel elkerülendő a rossz vagy nem elégséges szellőzést, ezáltal penészesedést.

 

 

 

Alumínium nyílászárók

 

Az alumínium számos aspektusból tökéletes megoldást jelenthetne. Ha az élettartamot és a stabilitást nézzük, akkor mindenképp. A megfizethető áron kínált alumínium nyílászárók azonban egy sor különleges műszaki megoldás nélkül nem felelnek meg a jelenlegi hőszigetelési követelményeknek. Ezek viszont már jócskán megemelik az árát. Sőt ez igaz a külső megjelenésére is, mivel az egyszerűbb alumínium profilok nos, nagyon is ipari külleműek, emiatt lakóépületekre igen ritkán használják fel.

Előnyei tehát a hosszú élettartam, rossz hőszigetelés és a kiváló stabilitás. Hátrányai pedig a magas bekerülési ár és az ipari megjelenés.

 

A különböző anyagok kombinációja lehetne a megfelelőbb megoldás, így kiküszöbölve a hátrányokat, de megtartva az előnyeiket. Műszakilag nyilvánvalóan igaz , de ez a legdrágább és legköltségesebb megoldás lenne.

 

Miért párásodik az ablakom?

Akkor fordul elő amikor hideg felülettel találkozik a meleg levegő. Több vizet képes megkötni a meleg, mint a hideg levegő, ezért ha lehűl, kicsapódik benne a felesleges víz. Mivel a szobában a leghidegebb felület az ablak, a szobában lévő meleg levegő érintkezik a műanyag ablak hideg felületével, így a meleg levegőben lévő víz kicsapódik. Így ilyenkor páralecsapódás történik Még olyan ablak nincs, amely rendelkezik megfelelő felszíni hőmérséklettel. A különböző építési anyagok hő átbocsájtása eltérő és az épületekben, az üvegfelületeknek van a legnagyobb hő átbocsájtása. De mégis akkor mit lehet tenni? A változatlan 21 C° hőmérséklet és a 40%-os páratartalom biztosítja az egészséges lakókörnyezetet. Ebben segít a megfelelő és rendszeres szellőztetés. Ez azt jelenti, hogy naponta minimum két alkalommal teljesen nyissa ki a műanyag ablakot kereszthuzatot teremtve kb. öt percre. Fontos lenne, hogy ne teregessük ki a vizes ruhákat száradni a szobában, hanem használjunk párátlanító készüléket vagy szárítógépet télen. Főzésnél zuhanyzásnál legyen zárva az ajtó, műanyag ablak és ezt követően szellőztessen, hogy mielőbb távozzon a meleg gőz. Jó, ha tudja mérni a páratartalmat, 40% fölé emelkedjen és a levegő hőmérsékletét állandó hőfokon kellene tartani.

Mi az a légkamra??

1362676532-ablak-premium-white-shadow1024x1024-1024

Nyílászáróink minőségét a hő átbocsátási tényezővel (jele:k) lehet legjobban leírni. Az igazán jó ablak profilok 5-6 légkamrával rendelkeznek, s ehhez  1,0 W/mérték társul.

Az ablakokban található üvegek hőszigetelő értékét a következő fejlesztéseknek köszönhetjük:

  • A külső üveg belső oldalán található lágyfém fólia.
  • Az üvegek között található gumitömítés, távtartó páramentesítő és Argon gáz.

A 6-7 légkamrával rendelkező profilok passzívházakhoz alkalmasak. Ennél a profilnál kripton gázzal töltött üveget alkalmazunk. U értéke= 0,4 W/m2 k. Az általános igényekre az 5 légkamrás profilok megfelelnek.

Nyílászáróink hőszigetelő képességében jelentős szerepet játszik a profil szélessége és a légkamrák száma. A profilban található légkamrák mind-mind egy külön szigetelő közegnek számítanak. Minél szélesebb és minél több részre van osztva a profil annál jobb a szigetelő képessége és a statikai merevsége is.

A műanyag ablakok kiváló hangszigetelőek. A kevesebb zaj pedig növeli a komfortérzetet.

Tehát a műanyag ablakok felépítése a következő: a profil anyaga műanyag, csak úgy mint a tok is. A merevítő vasalat anyaga krómozott acél.

Zárja ki lakásából a hideget és a meleget, válasszon műanyag ablakot!

Energia megtakarítás

NE FŰTSE AZ UTCÁT!

 

Retteg a fűtési szezon energia számláitól?

Legalább meleg lenne, de úgy érzi, az utcát fűti?
Nem kell így lennie! Megfelelő nyílászárók beépítésével akár 30-40%-ot is spórolhat fűtésszámláján, ráadásul a meleg is otthona falain belül marad.

 Az ablakcsere NEM LUXUS! ÖNNEK IS ELÉRHETŐ!

Váltson most műanyag ablakra, kérjen díjmentes tanácsadást!

Egy átlagos panellakás nyílászáró cseréje általában 300-400ezer Ft-ból kijön. Gondoljon bele, mennyi pénzt veszít minden téli szezonban az öreg, vagy rossz ablakain! Az ablakcsere ára akár egy szezon alatt is megtérülhet, ráadásul környezetét kellemesebbé, otthonát melegebbé, ingatlanát értékesebbé tette!

Mindezt most még kedvezőbb áron teheti meg, hiszen most 42% árengedménnyel kínálunk minden műanyag ablakot és erkélyajtót!

Érdemes hát elgondolkodni és most árajánlatot kérni, hogy pontos képet kapjon lehetőségeiről.

Szakértőink mindenki számára optimális megoldásokat nyújtanak, díjmentesen és kötelezettségek nélkül.

Négy tényező befolyásolja azt, hogy egy ablak vagy üvegezett ajtó mekkora hőenergia veszteséget jelent:

image

 

  • Üvegezés: az üvegezett nyílászárók teljes felületének kb. 85 – 90 %-a üvegfelület. Az üvegnek sokkal rosszabb a hőszigetelő képessége, mint a fa vagy műanyag ablak keret-szerkezetének, és kb. ugyanolyan, mint a fém ablaké. Ebből következően a teljes nyílászáró hőveszteségének kb. 70 – 75 %-a az üvegezési megoldáson múlik.
  • Tok és szárnyszerkezet anyaga: a nyílászáró kerete a teljes felület kisebbik részét adja, de még így is nagyon sok hőveszteséget okozhat. A fának nagyon jó, a műanyagnak és fémnek önmagában nagyon rossz a hőátbocsátási tényezője, így a műanyag és fém ablakoknál különböző műszaki megoldásokat alkalmaznak ennek javítására.
  • Zárás: bármennyire kiváló hőszigetelési képességű ablakunk üvegezése és keretének anyaga, ha nem jól záródik, akkor a hőenergia kimegy rajta. A zárást a profil kialakítása és tömítése valamint az ablak mozgatásáért felelős vasalat befolyásolja.
  • Beépítés: ha az összes fenti tényezőre figyeltünk, de az ablak a beépítés során rosszul kapcsolódik a ház szerkezetéhez, a meleg a tökéletes ablak és a tökéletes fal közötti fog elszökni.

Egyet azonban leszögezhetünk: energiatakarékossági lépéseink sorában az egyik legfontosabb, leglátványosabb eredményt hozó mozzanat az ablakcsere. Szinte azonnal érezzük a hatását, mely komfortérzetünket növeli. Megszűnik a kellemetlen léghuzat, sugárzó hidegérzet, valamint a hangszigetelés is jelentősen javul.

BB-ablak

Cégünkről részletesen

Az BB-Ablak Kft. -t tulajdonosaik azzal a céllal, hozták létre, hogy lakossági, vállalkozói és közületi szférát egyaránt kiszolgálja és elégedet megrendelőink ajánlása útján, újabb és újabb ablak, ajtó, és egyéb műanyag ablak, nyílászárókat és termékeinket tudjuk jó áron a vásárlóink rendelkezésére bocsátani!
Forgalmazunk műanyag, kültéri homlokzati nyílászárókat, mint ablakok, erkélyajtók, bejárati ajtók, ezekhez alumínium és műanyag párkány és könyöklő is megtalálható nálunk. Ezen kívül árnyékolástechnikai eszközök gyártatásával és beépítésével is foglalkozunk, mint redőny, szúnyogháló, reluxa.

ablakcsere muanyag ablak csere
 ajtok  muanyag-ablak-ajto

Miért érdemes minket választani?

  • Az általunk elvégzett nyílászáró csere utáni helyreállítási munkák megszervezését is vállaljuk, igény szerint!
  • A legkedvezőbb árú termékektől, a luxus színvonalig, minden megtalálható nálunk egy helyen. Így időt és pénzt spórolhatnak meg ügyfeleink. Ami fontos, hogy a kedvezőbb áru nyílászárók is jó minőségűek!
  • Az alapító tagok és munkatársak, több éves szakmai tapasztalata alapján minősített termékek segítségével, végezzük el ablak csere megbízásainkat maximális pontosság mellet. Forgalmazott termékeink a magyar piacon megtalálható legjobb ár/értékarányt mutató termékek.
  • Az általunk elvégzett ablak csere illetve egyéb nyílászáró csere megbízásokra esetenként 10 év garanciát vállalunk! Amennyiben az ablak csere vagy beépítés nem általunk lett elvégezve, a nyílászárókra akkor is van érvényes gyártói szavatosság.
  • Nyílászáró csere és forgalmazási tevékenységünket ügyfeleink legnagyobb megelégedettsége mellet végezzük! Fontos, hogy az elvégzett munka nem pár évre szól, ezért minden képen megfontoltan kell kiválasztani a nyílászáró, ajtó ablak csere kivitelezőjét. Gondoljon bele, hogy ha az ablak csere nem sikerül megfelelően és 1 év múlva újra cseréltetni kell ami +költség +stressz!
  • Nálunk megtalál mindent 1 helyen, jó áron és minőségi kivitelben és persze kiszolgálásban.
  • Legyen szó akár: beltéri ajtó, bejárati ajtó, műanyag ablak, fa ablak, ablak csere, ajtó csere stb…

Szolgáltatások

A megrendelt termékeket kérésére szakszerűen beépítjük. Teljes körű beépítés, akár 10 év garanciával: Helyszíni felmérés és szaktanácsadás. A helyszínre érkező munkatársunk felméri a pontos méreteket és eljátja önt hasznos tanácsokkal. Például: amennyiben az ablakcsere mellett a házat szigeteléssel is ellátja, érdemes az ablakok széleit toktoldóval felszerelni. Ilyenkor a kávához beforduló szigetelés nem takar majd bele az ablakba. A redőnyök esztétikus felszereléséhez is érdemes az ablakot toktoldóval szerelni. Szakszerű kiszállítás Bontás (Ablakcsere esetén a régi ablakot eltávolítjuk a falnyílásból) Szakszerű beépítés ( Munkatársaink 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkeznek) Igény esetén évente szakszervíz.

53-ajtók-és-ablakok-betörésgátlása,-biztonsági-besorolása

Az MSZ EN 1627 „Az ajtók, ablakok, függesztett homlokzatok, rácsok és lezárások betörést gátló követelményeit és osztályok” szabvány foglalja magába azokat az osztályozásokat, melyek a betörést gátló épületszerkezetre tartoznak. A statikus és dinamikus terhelések, továbbá a manuális betörési kísérletek elleni ellenállási osztályok definiálására szolgáló konkrét vizsgálati módszereket, a kiegészítő MSZ EN 1628 és MSZ EN 1630 szabványok foglalják magukba.

A Magyarországon is meghonosodott WK1-WK6 ellenállási osztályok megszűntek. Bevezetésre kerültek az RC jelölésű ellenállási osztályok, melyek az angol „Resistence Class” rövidítését jelentik. Hét kategória került felállításra RC 1 N és RC 2 N, valamint RC2-RC6. Az első két kategóriában lehetőség van nemzeti szabályozást bevezetni. A nyílászárókat gyártó nemzetközi cégek az egységesség miatt termékeiket csak RC2-RC6 kategóriákban tüntetik fel.

RC 1 N

Főként a vandalizmustól védenek, kizárólag korlátozott és csekély mértékben védenek a testi erővel szemben, minta a berúgás, vállal belökés, nekiugrásból bedöntés és kiemelés vagy emelő szerszámokkal végrehajtott betörési kísérletekkel szemben.

Ezt a legalsóbb védelmi szintet ott lehet alkalmazni, ahol nincs szintbeli hozzáférési lehetőség, például az emeleti ablakoknak megfelelő.

RC 2 N

Alapvédelmet nyújt az egyszerűbb szerszámokkal szemben, mint csavarhúzóval, fogóval, ékekkel végrehajtott betörési kísérletekkel szemben, de az üvegezéssel szemben nem támaszt semmiféle követelményt.

RC 2

Védelmet kínál az előző osztályban leírt betörési móddal szemben minimum 3 percig. Ez felel meg a korábbról ismert WK2 védelmi szintnek.

RC 3

Ezek már megnehezítik a betörést további szerszámok, mint második csavarhúzó, feszítővas használata esetén, valamint minimum 5 perc ellenállást biztosítanak. Ez felel meg a korábbi WK3 védelmi osztálynak.

RC 4

Védelmet nyújtanak a tapasztalt behatolókkal szemben, akik fejszével, pajszerral, kalapáccsal és vésővel, valamint akkus fúróval is fel vannak szerelkezve.

RC5

Meghatározott ellenállást tanúsítanak elektromos szerszámokkal szemben is, mint fúró, véső, fűrész és sarokcsiszoló alkalmazása esetén is. Ez a korábbi WK5 szintnek felel meg.

RC 6

Ebben a kategóriában már meghatározott ellenállást tanúsítanak nagy teljesítményű elektromos szerszámok használata esetén is,m int fúró, véső, fűrész, sarokcsiszoló alkalmazásakor is.

Az RC2-RC6 ellenállási osztályok megfelelnek a korábbi WK2-WK6 osztályozásnak. Az RC4-RC6 osztályok nagy kiadást és igen nagy súlyú konstrukciókat kívánnak, tulajdonképpen ezek a lakó és irodai célú ingatlanokban rendkívül ritkán, különösen indokolt esetben kerülnek beépítésre.